Bízd az értékesítést profi csapatunkra, spórolj időt és juss hamarabb pénzhez.
Használt autót gyorsan és jó áron eladni bizony nehéz feladat. A gépjármű alapos kitakarítása, külsejének és belsejének lefényképezése, a fotók szortírozása, feltöltése, illetve a hirdetés szövegének megírása már önmagában jó néhány munkaórába kerül, ám a java még csak ezután következik.
Ideális esetben több komoly érdeklődő is akad, akiknek a telefonhívásaira, üzeneteire a hirdetőnek – azaz Önnek – kell válaszolnia, lehetőleg minél rövidebb határidőn belül, mielőtt a potenciális vevők más gépjármű után néznek. Az érdeklődők alighanem meg akarják majd tekinteni az autót, vagyis a találkozókra is időt kell szánni, adott esetben be kell engednie a leendő vevőket az otthonába, akik alighanem ragaszkodni fognak egy próbakörhöz, hogy lássák, mire képes az eladásra kínált jármű.
Az autó kipróbálásakor az Ön kezében van a döntés: engedi-e vezetni az érdeklődőt, avagy sem. Az alkudozásban viszont aligha lesz apelláta: a potenciális vevő minden bizonnyal megpróbál valamennyit lefaragni a hirdetésben szereplő árból. Igaz, még így is 3-4 százalékkal többet kaphat az autójáért, a kérdés csupán annyi: megéri-e a minimális profit a fentebb taglalt időigényes és fárasztó procedúrát?
Ha az előbbi kérdésre egyértelműen nemmel válaszolna, érdemes igénybe venni a Bécsi Autópark autófelvásárlás szolgáltatását, amely számos előnnyel kecsegtet és a hitellel vagy lízinggel terhelt gépjárművekre is vonatkozik. Látogasson el a Bécsi út 240. szám alatt található kereskedésünkbe, parkoljon le kényelmesen az ügyfeleink számára fenntartott helyek egyikén, a többit pedig bízza ránk.
Az érkezést követő 15-20 percben alaposan átnézzük járművét, megbizonyosodva annak általános műszaki állapotáról. A felmérést követően készpénzes vételi ajánlatot teszünk Önnek, amelynek elfogadását követően, fél órán belül elkészítjük a szükséges dokumentumokat és kifizetjük az autót. A vételár kifizetése/átutalása után már csak egyetlen teendője maradt: az önkormányzati bejelentés, ezt leszámítva nem nyomja további feladat vagy felelősség az Ön vállát!
Válassza a Bécsi Autóparkot, hogy villámgyorsan és zökkenőmentesen túladhasson használt autóján!